„Áldott, aki jő az Úrnak nevében,
áldunk titeket,
akik az Úr házából valók vagytok.”
Imádság
Hozsánna a Dávid Fiának, áldott, aki jön az Úrnak nevében. Áldunk és magasztalunk Urunk Jézus, hogy Te mindig közeledsz hozzánk. Köszönjük, hogy bejössz, amikor mi magunkba zárkózunk. Bejössz otthonunkba, ahol testben közel, de lélekben távol vagyunk egymástól, és te közel hozol egymáshoz bennünket. Köszönjük, hogy bejöttél most templomunkba is, és alkalmat készítettél a Veled való találkozásra és arra, hogy Általad közösségünk legyen egymással.
Hozsánna a Dávid Fiának! Mi is úgy könyörgünk, ahogyan a vakok és leprások kiáltottak Hozzád: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtunk. Könyörülj bűnös életünkön. Bocsáss meg nekünk és add a megbocsátás lelkületét belénk. Megvalljuk neked Urunk, hogy szívünk tele van bűnnel, kételkedéssel, gyűlölettel, félelemmel, közönnyel és hamis váradalmakkal. Add, hogy felismerhessük mostani meglátogatottságunk alkalmát.
Jöjj a te Szentlelkeddel és munkáld, hogy tiszta szívből tudjunk előtted hódolni, de ne csak szavakkal, hanem engedelmes követéssel. Oldd fel szívünk keménységét, fakaszd fel bennünk a bűnbánat és az öröm könnyeit.
Atya, Fiú, Szentlélek, készíts szent igédre, Jézus érdemét ruházd áldott híveidre. Ámen.
Textus: Lukács 21,28-48
Igehirdetés
(elhangzott 2013. Virágvasárnap a Bp-Rákoscsabai református templomban)
A csacsi élete legizgalmasabb napjának utóízével ébredt. Soha azelőtt nem érzett még ilyen gyönyörűséget, ilyen büszkeséget. Besétált a városba, és látott egy csoport embert a kútnál állni. „Megmutatom magam nekik” - gondolta. De az emberek nem vették észre. Tovább húzták a vizet, és nem is figyeltek rá. „Dobjátok elém a felsőruhátokat!” - mondta mérgesen - „Nem tudjátok, ki vagyok?!” Az emberek meglepődve néztek rá. Valaki rácsapott a farára és arrébb küldte. „Nyomorult pogányok!” - motyogta magában a csacsi - „Elmegyek inkább a piacra, ott vannak a jó emberek. Ők majd emlékezni fognak rám.” De ott is ugyanaz történt. Senki nem figyelt a csacsira, ahogy az végigbaktatott a főutcán, a piac előtt. „A pálmaágak! Hol vannak a pálmaágak?” - kiáltott - „Tegnap pálmaágakat lengettetek!” A csacsi megbántva és összezavarodva ért haza az anyjához, hogy elsírja neki bánatát. Mire az anyja csak ennyit mondott: „Én kis butuska gyermekem, hát nem vetted észre, hogy az éljenzés nem neked szólt? Jézus nélkül te csak egy egyszerű szamár vagy!”
Kedves Testvérek!
Ez a rövid történet remekül példázza azt, hogy noha mi úgy gondolunk virágvasárnapra, mint - mondhatni az egyetlen - olyan ünnepre, ami Jézus hatalmáról, dicsőségéről szól. Ám ez a nap mégis sokkal inkább a félreértés és a csalódás napja volt.
Igen, virágvasárnap a félreértés napja.
...először is a szamárcsikó számára. Szegény butuska szamár azt hitte, hogy neki lengetik a pálmaágakat, hogy neki terítik az ünnepi felsőruhákat, hogy neki kiáltják: „áldott, aki az Úr nevében jön”. Pedig őt Jézus csak eszközként használta. Kétségkívül fontos szerepe volt, hiszen ő segített eljutni a Királynak az éljenző tömeghez, de a butuska szamár máris azt hitte, hogy túlnőhet a Mesteren, és innentől kezdve ő is fürödhet a dicsfényben.
A félreértés napja volt virágvasárnap a tanítványoknak is. Ők - látva Jézus népszerűségét - azt remélték, hogy majd nekik is jut a Király mellett valami pozíció. Mert eddig nem sokra vitték emberileg szólva. Névtelen halászok voltak, vagy éppen megvetett vámszedők, tanulatlan egyszerű emberek. Na de majd most, majd Jézus mellett végre senkikből valakik lehetnek. Miután Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról, és elindul Jeruzsálem felé, Jakab és János, a Zebedeus fiai és az anyjuk odamennek Jézushoz, hogy ők - ha lehet - még ezen belül is a legközelebb és a legmagasabb helyen szeretnének lenni, amikor eljön az Ő királysága, mindjárt Jézus mellett jobb és bal felől.
Virágvasárnap a félreértés napja volt a tömeg számára is. Azok számára, akik látták Jézus csodáit: hogy minden erőfeszítés nélkül teremt elő 5000 ember jóllakatásához is bőségesen elég kenyeret, hogy gyógyíthatatlannak ítélt betegeket tesz újra egészségessé, hogy halottakat támaszt fel. Hallották Jézus tanítását arról, hogy benne és általa az Isten országa, királysága és uralma jön el, és hallották, hogyan száll szembe az egyházi vezetéssel, a farizeusokkal és főpapokkal. Most már csak a rómaiakat kéne likvidálni valahogyan - ezért is kiáltják talán, hogy Hozsánna, ami annyit tesz: kérlek, segíts meg, szabadíts meg. És ha ezt megtenné ez a dicső Király, ez a Jézus, akkor végre eljönne a békesség, a békesség mennyben és földön. És na végre, megérkezett ez a Király.
A félreértés napja volt virágvasárnap a farizeusoknak is, bár nekik kicsit másképp. Ők ismerték Zakariás próféciáját, miszerint „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül, szamárcsikó hátán” - és most Jézus pontosan így jön, eddig stimmel is. De ők egy politikai színtéren fellépő, harcos messiást vártak. És azt hitték, hogy ez a Jézus most az ő hatalmukra, az ő pozíciójukra tör, és kiveszi kezükből az irányítást.
Látható hát, hogy összességében virágvasárnap - a félreértések napja volt. Nagyon rossz érzés az, amikor valamit félreértünk, és a félreértésünk mentén reménykedni kezdünk. Aztán kiderül, hogy nem is egészen úgy van/lesz. Kiderül, hogy csupán saját vágyainkat vetítettük ki egy helyzetre, és ezek a vágyak nem fognak teljesülni, de legalábbis nem úgy, ahogy mi képzeltük... nos akkor hatalmas csalódás ér minket.
Virágvasárnap ezért a csalódás napja is volt.
A szamár csalódott, mert nem övé lett a dicsőség, mi több, nagyon is leértékelődött a szerepe.
Csalódtak a tanítványok, mert rá kellett jönniük, hogy Jézus mellett nincsenek kiváltságos helyek, nincs kivételezés, hacsak azt nem tekintjük annak, amikor kivételesen nagy terhet kell cipelnünk, és kivételesen erősen kísért a Sátán.
A tömegnek is csalódnia kellett, amikor rádöbbentek, hogy Jézus nem szabadít meg a nyomorgató politikusoktól, és nem hozza el a békés, boldog semmittevés időszakát.
Csalódtak a farizeusok is, és igencsak bajba kerültek, mert ha mégsem tör földi hatalomra ez a Jézus, akkor most mi legyen az indok, amivel elveszítsék?!
És... Jézus is... csalódik. Csalódik az eszközeiben, akik maguknak követelik a dicsőséget, ezzel szinte akadályozva az Ő küldetését. Csalódik a tanítványokban, akik hatalomvágyók, és képesek lennének akár mások elnyomása árán is, de feljebb jutni - mert ha valakit nem az Isten emel fel, annak gátlástalanul taposnia kell minden centiméterért. De csalódik Jézus a tömegben is, akik nem képesek a csodás tettek mögé látni, nem képesek meghallani a szavak mögötti tartalmat. És csalódik a farizeusokban, az egyház vezetőiben, mert nem azon igyekeznek, hogy minél többeket Őhozzá, hanem hogy félre-vezessenek.
Jézus csalódik. „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat (...) meglátogatásod idejét!” Hiszen Jézus mindent megtett ezért! Megalázta, megüresítette önmagát, elrejtette az istenségét és emberré lett értünk. Számtalan jellel bizonyította, hogy ki ő, hogy miért jött, hogy ki küldte el erre a világra. Tapasztalták - tapasztaltuk - isteni erejét, hallottak - hallottunk - róla, mire képes a legnyomorultabb ember életével is. Mégis pillanatok alatt elkopott az éljenző tömeg. Jézus pedig megállt az Olajfák hegyének oldalában, leroskadt és... könny szökött a szemébe... talán zokogott is. Mert fájt neki, hogy minden erőfeszítése ellenére vesztébe rohan az emberiség, pedig Ő nem elveszíteni jött, hanem megtartani! És Jézus ott ül a hegyoldalban, ahonnan jól látszik egész Jeruzsálem, a templom a benne ünnepre készülő tömeggel... és Jézus sír. Döbbenetes! Amikor egy ember sírva fakad mellettünk - nem olyan, aki csak úgy önsajnálatból, ok nélkül pityereg, hanem aki tényleg, okkal, szíve keserűsége miatt könnyezik - akkor sokszor mi is vele együtt lebénulunk, nem tudunk semmi biztatót, vigasztalót mondani. Főleg ha olyan valakit látunk sírni, akit addig soha, akiről nem is feltételeztük, aki máskor minket erősített és bátorított. És most itt van előttünk Jézus, a magasságos Isten Fia - és sír. Mi valami egészen mást várnánk. Ez túl emberi.
És nemcsak a sírás szokatlan és váratlan Jézustól, hanem az is, amit ezután tesz. Mert mit teszünk mi emberek, amikor csalódunk? Mi is sírva fakadunk talán, talán hisztizünk egy picit. Vagy éppen csalódottságunk dühében bosszút esküszünk. Mert a mi bizalmunkat ugyan nem lehet, csak egyszer eljátszani! Vagy éppen önsajnálatba merülünk, mert most már biztos, hogy senki másnak nincs olyan rossz sora, mint nekünk. És lemondóan hátat fordítunk az egésznek.
...először is a szamárcsikó számára. Szegény butuska szamár azt hitte, hogy neki lengetik a pálmaágakat, hogy neki terítik az ünnepi felsőruhákat, hogy neki kiáltják: „áldott, aki az Úr nevében jön”. Pedig őt Jézus csak eszközként használta. Kétségkívül fontos szerepe volt, hiszen ő segített eljutni a Királynak az éljenző tömeghez, de a butuska szamár máris azt hitte, hogy túlnőhet a Mesteren, és innentől kezdve ő is fürödhet a dicsfényben.
A félreértés napja volt virágvasárnap a tanítványoknak is. Ők - látva Jézus népszerűségét - azt remélték, hogy majd nekik is jut a Király mellett valami pozíció. Mert eddig nem sokra vitték emberileg szólva. Névtelen halászok voltak, vagy éppen megvetett vámszedők, tanulatlan egyszerű emberek. Na de majd most, majd Jézus mellett végre senkikből valakik lehetnek. Miután Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról, és elindul Jeruzsálem felé, Jakab és János, a Zebedeus fiai és az anyjuk odamennek Jézushoz, hogy ők - ha lehet - még ezen belül is a legközelebb és a legmagasabb helyen szeretnének lenni, amikor eljön az Ő királysága, mindjárt Jézus mellett jobb és bal felől.
Virágvasárnap a félreértés napja volt a tömeg számára is. Azok számára, akik látták Jézus csodáit: hogy minden erőfeszítés nélkül teremt elő 5000 ember jóllakatásához is bőségesen elég kenyeret, hogy gyógyíthatatlannak ítélt betegeket tesz újra egészségessé, hogy halottakat támaszt fel. Hallották Jézus tanítását arról, hogy benne és általa az Isten országa, királysága és uralma jön el, és hallották, hogyan száll szembe az egyházi vezetéssel, a farizeusokkal és főpapokkal. Most már csak a rómaiakat kéne likvidálni valahogyan - ezért is kiáltják talán, hogy Hozsánna, ami annyit tesz: kérlek, segíts meg, szabadíts meg. És ha ezt megtenné ez a dicső Király, ez a Jézus, akkor végre eljönne a békesség, a békesség mennyben és földön. És na végre, megérkezett ez a Király.
A félreértés napja volt virágvasárnap a farizeusoknak is, bár nekik kicsit másképp. Ők ismerték Zakariás próféciáját, miszerint „Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül, szamárcsikó hátán” - és most Jézus pontosan így jön, eddig stimmel is. De ők egy politikai színtéren fellépő, harcos messiást vártak. És azt hitték, hogy ez a Jézus most az ő hatalmukra, az ő pozíciójukra tör, és kiveszi kezükből az irányítást.
Látható hát, hogy összességében virágvasárnap - a félreértések napja volt. Nagyon rossz érzés az, amikor valamit félreértünk, és a félreértésünk mentén reménykedni kezdünk. Aztán kiderül, hogy nem is egészen úgy van/lesz. Kiderül, hogy csupán saját vágyainkat vetítettük ki egy helyzetre, és ezek a vágyak nem fognak teljesülni, de legalábbis nem úgy, ahogy mi képzeltük... nos akkor hatalmas csalódás ér minket.
Virágvasárnap ezért a csalódás napja is volt.
A szamár csalódott, mert nem övé lett a dicsőség, mi több, nagyon is leértékelődött a szerepe.
Csalódtak a tanítványok, mert rá kellett jönniük, hogy Jézus mellett nincsenek kiváltságos helyek, nincs kivételezés, hacsak azt nem tekintjük annak, amikor kivételesen nagy terhet kell cipelnünk, és kivételesen erősen kísért a Sátán.
A tömegnek is csalódnia kellett, amikor rádöbbentek, hogy Jézus nem szabadít meg a nyomorgató politikusoktól, és nem hozza el a békés, boldog semmittevés időszakát.
Csalódtak a farizeusok is, és igencsak bajba kerültek, mert ha mégsem tör földi hatalomra ez a Jézus, akkor most mi legyen az indok, amivel elveszítsék?!
És... Jézus is... csalódik. Csalódik az eszközeiben, akik maguknak követelik a dicsőséget, ezzel szinte akadályozva az Ő küldetését. Csalódik a tanítványokban, akik hatalomvágyók, és képesek lennének akár mások elnyomása árán is, de feljebb jutni - mert ha valakit nem az Isten emel fel, annak gátlástalanul taposnia kell minden centiméterért. De csalódik Jézus a tömegben is, akik nem képesek a csodás tettek mögé látni, nem képesek meghallani a szavak mögötti tartalmat. És csalódik a farizeusokban, az egyház vezetőiben, mert nem azon igyekeznek, hogy minél többeket Őhozzá, hanem hogy félre-vezessenek.
Jézus csalódik. „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat (...) meglátogatásod idejét!” Hiszen Jézus mindent megtett ezért! Megalázta, megüresítette önmagát, elrejtette az istenségét és emberré lett értünk. Számtalan jellel bizonyította, hogy ki ő, hogy miért jött, hogy ki küldte el erre a világra. Tapasztalták - tapasztaltuk - isteni erejét, hallottak - hallottunk - róla, mire képes a legnyomorultabb ember életével is. Mégis pillanatok alatt elkopott az éljenző tömeg. Jézus pedig megállt az Olajfák hegyének oldalában, leroskadt és... könny szökött a szemébe... talán zokogott is. Mert fájt neki, hogy minden erőfeszítése ellenére vesztébe rohan az emberiség, pedig Ő nem elveszíteni jött, hanem megtartani! És Jézus ott ül a hegyoldalban, ahonnan jól látszik egész Jeruzsálem, a templom a benne ünnepre készülő tömeggel... és Jézus sír. Döbbenetes! Amikor egy ember sírva fakad mellettünk - nem olyan, aki csak úgy önsajnálatból, ok nélkül pityereg, hanem aki tényleg, okkal, szíve keserűsége miatt könnyezik - akkor sokszor mi is vele együtt lebénulunk, nem tudunk semmi biztatót, vigasztalót mondani. Főleg ha olyan valakit látunk sírni, akit addig soha, akiről nem is feltételeztük, aki máskor minket erősített és bátorított. És most itt van előttünk Jézus, a magasságos Isten Fia - és sír. Mi valami egészen mást várnánk. Ez túl emberi.
És nemcsak a sírás szokatlan és váratlan Jézustól, hanem az is, amit ezután tesz. Mert mit teszünk mi emberek, amikor csalódunk? Mi is sírva fakadunk talán, talán hisztizünk egy picit. Vagy éppen csalódottságunk dühében bosszút esküszünk. Mert a mi bizalmunkat ugyan nem lehet, csak egyszer eljátszani! Vagy éppen önsajnálatba merülünk, mert most már biztos, hogy senki másnak nincs olyan rossz sora, mint nekünk. És lemondóan hátat fordítunk az egésznek.
Jézus azonban arccal Jeruzsálem felé elindul. Azon a helyen, ahol a hagyomány szerint könnyezett, egy kis kápolna áll most, melynek a kupolája könnycsepp alakú. Nagyon beszédes ez a jelkép. Ahogyan az is, hogy ennek a kápolnának az ablakán lévő kovácsoltvas mintája egy ostyát és kelyhet ábrázol. Ostya és kehely, kenyér és bor, test és vér. Igen, mert Jézus csalódottságából kivezető útja az értünk hozott áldozat útja, a golgotai kereszt útja. Úgy indul el Jeruzsálem felé, hogy tudja, onnan legközelebb már keresztet cipelve, töviskoszorúval a fején jön ki. Ezért most van az utolsó lehetősége arra, hogy a legkonkrétabban kiábrázolja földi küldetése célját. Ezért következik itt - ha lehet így fogalmazni - a legradikálisabb cselekedete: megtisztítja a templomot. Az emberek politikai tisztogatást vártak tőle, ám Jézus az Isten házát veszi célba. Amelyről meg van írva, hogy az imádság háza legyen, a dicséret és magasztalás háza legyen, a Isten előtti csendesség és békesség, az áldás és az irgalmazó kegyelem háza legyen. Ahonnan a bizonyságtétel, az igehirdetés, az ének szava kellene, hogy szálljon kifelé. Ahol most a zűrzavar, a biznisz, a káosz az úr. Ahonnan most kiabálás, pénzcsörgés, állatbőgés és trágyaszag árad ki. Isten?! Ő - ahogyan Ezékiel próféta írja egyik látomásában - Isten, az Isten dicsősége csöndesen elhagyta a templomot. És maradt helyette a kapzsiság, a hatalomvágy, a kizsigerelés, maradt az ige és az Isten szavának kiforgatása, maradt a hordhatatlan és igazságtalan terhek kirovása. Talán fel sem tűnt, hogy akire hivatkoznak, az az Isten már rég nincs ott.
Ezért szükséges, hogy Jézus a lehető legradikálisabban lépjen fel. Szükséges, hogy ostort fonjon, és kikergesse a kufárokat, a haszonlesőket és a haszontalan szolgákat az Isten házából. És a templom megtisztul.
És ezután Jézus naponként tanított a templomban, hogy újra Isten szavát visszhangozzák a falak. Visszatért Isten, az Isten dicsősége a templomba, hogy újra az ige, az ének; a dicséret hangjai, az Isten kegyelmének, a Krisztusnak jó illata áradjon szét szerte a világba.
Ha valami értelme volt virágvasárnapnak, ha valami értelme volt Jézus jeruzsálemi bevonulásának, hát EZ az. És ha valamiért be akar vonulni Jézus ma, ide, közénk, ha valamiért be akar vonulni Jézus az életedbe - hát EZÉRT. Hogy az életünkből, az otthonunkból, a gyülekezetünkből, a templomunkból az Isten kegyelmének szava, a róla szóló dicséret hangjai és a Krisztus jó illata áradjon szerte szét. Bárcsak felismernénk az Isten békességére vezető utat, bárcsak felismernénk meglátogatásunk napját!
Ezékiel látomásainak sora úgy ér véget, hogy az Isten dicsősége, amely korábban elhagyta a templomot, újra bevonul Keletről, az Aranykapun át, és a templomból forrás fakad, amely élő vizet visz a világ minden tájára.
Jézus ezen a keleti Aranykapun vonult be Jeruzsálembe.
Ma ez a kapu Jeruzsálemben be van falazva. Nyitva van a másik hat kapu a Szemét kaputól a Heródes kapuig. Csak egy van befalazva: amelyiken a messiást várják.
Kedves Testvérem! A te szíved kapuja nyitva van-e?
Ezért szükséges, hogy Jézus a lehető legradikálisabban lépjen fel. Szükséges, hogy ostort fonjon, és kikergesse a kufárokat, a haszonlesőket és a haszontalan szolgákat az Isten házából. És a templom megtisztul.
És ezután Jézus naponként tanított a templomban, hogy újra Isten szavát visszhangozzák a falak. Visszatért Isten, az Isten dicsősége a templomba, hogy újra az ige, az ének; a dicséret hangjai, az Isten kegyelmének, a Krisztusnak jó illata áradjon szét szerte a világba.
Ha valami értelme volt virágvasárnapnak, ha valami értelme volt Jézus jeruzsálemi bevonulásának, hát EZ az. És ha valamiért be akar vonulni Jézus ma, ide, közénk, ha valamiért be akar vonulni Jézus az életedbe - hát EZÉRT. Hogy az életünkből, az otthonunkból, a gyülekezetünkből, a templomunkból az Isten kegyelmének szava, a róla szóló dicséret hangjai és a Krisztus jó illata áradjon szerte szét. Bárcsak felismernénk az Isten békességére vezető utat, bárcsak felismernénk meglátogatásunk napját!
Ezékiel látomásainak sora úgy ér véget, hogy az Isten dicsősége, amely korábban elhagyta a templomot, újra bevonul Keletről, az Aranykapun át, és a templomból forrás fakad, amely élő vizet visz a világ minden tájára.
Jézus ezen a keleti Aranykapun vonult be Jeruzsálembe.
Ma ez a kapu Jeruzsálemben be van falazva. Nyitva van a másik hat kapu a Szemét kaputól a Heródes kapuig. Csak egy van befalazva: amelyiken a messiást várják.
Kedves Testvérem! A te szíved kapuja nyitva van-e?
Ámen.
Imádság
Úr Jézus Krisztus! Megvalljuk előtted, hogy bizony mi magunk is csúnyán félreértettünk téged. Hogy azt hittük, ha majd te elérkezel hozzánk, akkor egycsapásra jóvá varázsolsz mindent. Meggyógyítod testi nyavalyáinkat, megtöltöd éléskamránkat, garázsunkat, pénztárcánkat, és élhetünk békében gondtalanul. Azt hittük, hogy már itt a földön dicsőségben lehet részünk, hogy magasra emelsz, előkelő pozíciókba ültetsz. Azt hittük, hogy nekünk is jut a dicsfényből, nekünk is jut a hozsannából, nekünk is jut az elismerésből. Azt hittük, hogy megszabadítasz ellenségeinktől, politikusoktól, méltatlan vezetőktől. Azt hittük bosszút állsz rajtuk értünk. Urunk, félreértettünk téged. És csalódnunk kellett. Mert bár igyekszünk veled járni, igyekszünk téged követni, de mégis tövist hordozunk testünkben: betegséget, fájdalmat. És tövist hordozunk a lelkünkben is: megalázottságot, kiszolgáltatottságot, magányt és szomorúságot.
De arra kérünk, segíts és erősíts minket Lelked által, hogy csalódottságunkban nehogy hátat fordítsunk neked, nehogy befalazzuk előtted a szívünk kapuját. Hanem inkább megnyissuk azt, hogy bejöhess azon, és megtisztíthass minket minden hiábavalóságtól, rosszindulattól, kapzsiságtól, hatalomvágytól, mindentől, ami nem kedves előtted.
Úr Jézus Krisztus, döbbenetes az számunkra, hogy te – bár csalódtál az emberekben, és csalódtál bennünk, személyesen – mégis elindultál a jeruzsálemi úton. Mégis meghaltál értünk, mégis önmagadat áldoztad értünk. Mert bár ismered jól szívünk szándékát, amely gonosz ifjúságunktól fogva, te MÉGIS szeretsz. Urunk, döbbenetes ez, és nekünk ettől szökik könny a szemünkbe, ettől a szavakkal kifejezhetetlen mégis-szeretettől.
Ezért ha szavaink töredékesek is, de fogadd el életünket, melyet hálából neked ajánlunk. És kérünk, hogy légy te a szívünk királya! Légy gyámolítónk, mikor lelkünk megszomorodik. Légy vigasztalónk, mikor a gyász terhe alatt roskadunk. Légy pártfogónk, mikor a mi erőnk megfogyatkozik. De mindenekelőtt légy útmutatónk és vezérlő pásztorunk most és mindenkor. Ámen.
Imádság
Úr Jézus Krisztus! Megvalljuk előtted, hogy bizony mi magunk is csúnyán félreértettünk téged. Hogy azt hittük, ha majd te elérkezel hozzánk, akkor egycsapásra jóvá varázsolsz mindent. Meggyógyítod testi nyavalyáinkat, megtöltöd éléskamránkat, garázsunkat, pénztárcánkat, és élhetünk békében gondtalanul. Azt hittük, hogy már itt a földön dicsőségben lehet részünk, hogy magasra emelsz, előkelő pozíciókba ültetsz. Azt hittük, hogy nekünk is jut a dicsfényből, nekünk is jut a hozsannából, nekünk is jut az elismerésből. Azt hittük, hogy megszabadítasz ellenségeinktől, politikusoktól, méltatlan vezetőktől. Azt hittük bosszút állsz rajtuk értünk. Urunk, félreértettünk téged. És csalódnunk kellett. Mert bár igyekszünk veled járni, igyekszünk téged követni, de mégis tövist hordozunk testünkben: betegséget, fájdalmat. És tövist hordozunk a lelkünkben is: megalázottságot, kiszolgáltatottságot, magányt és szomorúságot.
De arra kérünk, segíts és erősíts minket Lelked által, hogy csalódottságunkban nehogy hátat fordítsunk neked, nehogy befalazzuk előtted a szívünk kapuját. Hanem inkább megnyissuk azt, hogy bejöhess azon, és megtisztíthass minket minden hiábavalóságtól, rosszindulattól, kapzsiságtól, hatalomvágytól, mindentől, ami nem kedves előtted.
Úr Jézus Krisztus, döbbenetes az számunkra, hogy te – bár csalódtál az emberekben, és csalódtál bennünk, személyesen – mégis elindultál a jeruzsálemi úton. Mégis meghaltál értünk, mégis önmagadat áldoztad értünk. Mert bár ismered jól szívünk szándékát, amely gonosz ifjúságunktól fogva, te MÉGIS szeretsz. Urunk, döbbenetes ez, és nekünk ettől szökik könny a szemünkbe, ettől a szavakkal kifejezhetetlen mégis-szeretettől.
Ezért ha szavaink töredékesek is, de fogadd el életünket, melyet hálából neked ajánlunk. És kérünk, hogy légy te a szívünk királya! Légy gyámolítónk, mikor lelkünk megszomorodik. Légy vigasztalónk, mikor a gyász terhe alatt roskadunk. Légy pártfogónk, mikor a mi erőnk megfogyatkozik. De mindenekelőtt légy útmutatónk és vezérlő pásztorunk most és mindenkor. Ámen.
