Kávé Jézussal #16

 "Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat."

Zsoltárok 40,2

Uram, találj rám, mert én még keresni sem tudlak igazán. Csak várlak.

Kávé Jézussal #15

"Ezt mondja az Úr: Látod ezt a nagy tömeget? Én ma a kezedbe adom ezt, és akkor megtudod, hogy én vagyok az Úr! Aháb ezt kérdezte: Kik által? Ő így felelt: Ezt mondja az Úr: A tartományi vezérek katonái által. Ki kezdje meg a harcot? – kérdezte Aháb. Ő így felelt: Te magad!"

1Királyok 20,13-14

- Halló, Isten? 

- ... 

- Na, szóval az van, hogy van itt ez is, meg van itt az is, és csinálni is kellene, meg haladni is kellene, de hát tudod, hogy van ez, hogy rövidek a napok, meg a D-vitamin szintje is csökken a szervezetben, jön a fáradtság meg a betegség, meg amúgy is olyan izé már az idő, szóval hogy csak azért hívtalak, hogy szerinted én most mégis mihez kezdjek ezzel a sok ezzel is, meg azzal is? 

- ... 

- Ja, hogy csak csináljam. 

- ... 

- Na de mégis hogyan? Hát azért hívtalak, hogy tudod az én erőm csak ekkorka, a tied meg azért mégis csak óriási, aztán gondoltam, ha már kitaláltad egyszer, hogy én ezeket csináljam, akkor esetleg segíthetnél is, és tudom én, hogy jössz meg segítesz meg minden, de hogy akkor most én mit csináljak? 

- ... 

- Ja, hogy kezdjem el? 

- ... 

- Na de és akkor...? 

- .... 

- Ja, jó, de akkor tényleg legyél ott és érezzem, hogy haladok, mint kés a vajban, jó? 

- ... 

- Na, köszi. Majd még hívlak.

Kávé Jézussal #14

"Történt egyszer, hogy [Jézus] valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni..."

Lukács 11,1

Nem tudom, nektek rémlik-e bármi más, amire ennyire konkrétan kérték volna a tanítványok Jézust, hogy mutassa meg, tanítsa meg nekik. Szemük láttára tett csodákat, gyógyított, ördögöt űzött, tanította a sokaságot... és akkor ők azt kérik, hogy imádkozni tanítsa meg őket. Amit a leginkább irigyeltek tőle, az a bensőséges kapcsolat az Atyával, ahogyan Jézus beszélgetett vele, ahogyan áldotta őt és ahogyan kérte őt.

Elszégyelltem magam, mert én nem ezt kérném. Nagyjából bármi mást, mert azt gondolnám, hogy imádkozni azért már mégis csak mindenki tud, nem kell azt bonyolítani meg tanulni.
És mégis ezt kellene kérnem: "Uram, taníts...imádkozni"

Kávé Jézussal #13

János evangéliuma 20,1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

Uram, de sokszor indultam útnak, mikor még sötét volt körülöttem: még nem jött el a pirkadat, de én már baktattam a hideg járdakövön a buszhoz, hogy annak ablakából nézzem a nap első sugarait. De sokszor indulok útnak, mikor még sötét van körülöttem: a Sátán munkálkodásának idején kell járnom követségben, menni rendületlenül. Ó, bocsásd meg, hogy ennél is többször elrettent a sötét, a rossz mindent betakaró árnya. Bocsásd meg, hogy nincs erőm indulni, hogy fényt vigyek, vagy egyáltalán fényt lássak. Vagy elindulok én hajnali sötétekben, de milyen gyakran megállok a fényforrás küszöbén. Csak egy lépés lenne, hogy megmártózzam az isteni csodában, az értelmet szétfeszítő valóságban. Látom a kezdetét, látom, hogy a Te utadból elgördült az akadály, de első pillanatban nehéz tovább lépni. Köszönöm, hogy már ez az első pillanat is felismeréseket rejt számomra!

2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.

Szükségem van ezekre a felismerésekre, Uram, mint apró mécsesekre az út mentén, hogy lássak a sötétben, hogy el ne tévedjek. Köszönöm a te hírvivőid szavát, akik testük-lelkük erejét nem kímélve futnak, hogy örömhíredet vigyék szerte e világba. Köszönöm, hogy hozzám is elér szavuk. Köszönöm, hogy megszólítasz. Még akkor is köszönöm, ha sokszor ez az üzenet nem az 1x1 egyértelműsége, hanem gondolkodásnak, elmélyülésnek, saját tapasztalatok keresésének indítója. Ó, és köszönöm, hogy én is lehetek a te hírvivőd! Ha nincs is bennem mindig a sziklaszilárd meggyőződés és rendíthetetlen valóság, de küldesz, indítasz, hogy keressek társakat, és együtt bizonyosodjunk meg arról, amit te cselekedtél értünk, velünk.

3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

Tedd késszé a lábamat indulni! „Indítsd fel szívemet: buzduljon fel, neked gyűjteni lelkeket!” Uram, az én szavamra ugyan ki mozdulna? De ha te szólsz, ha te hívsz, ki állhatna ellen?

4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.

És olyan jó, hogy nem csak engem hívsz, és nem kell egyedül futnom! Köszönöm a testvéreket, akik ezen a futópályán mellettem futnak! Akikkel együtt tarthatok a cél felé. Köszönöm, hogy mióta gyermekeddé lettem, sosem vagyok egyedül. Bár azt nehéz néha megemészteni, miért futnak egyesek előre: tán nagyobb voltukat bizonygatnák? Azt pedig főleg nehéz elfogadni, ha lemaradozok, mert fogytán az erőm. Pedig természetes ez így: nem lehet mindig mindenki azonos kondícióban, nem éghet mindenki egyszerre magas hőfokon. De kellenek, akik előttem járnak, hogy ösztönző erő legyenek. És kellenek, akik mögöttem maradoznak, hogy el ne feledjem: nem a tempó, hanem a cél felé haladás és a biztos megérkezés számít igazán.

5 Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be.

Igazából az a fontos, hogy ne magamnak akarjam csupán a babért learatni. Sok minden megérthető a te dolgaidból, akkor is és úgy is, ha nem akarok mindig a leggyorsabbnak tűnni, törtetni és elvenni az elsőséget, a tiszteletet, a megbecsülést azoktól, akiket könnyű szerrel túl tudnék ugyan haladni – de érted, Uram, megvárom az időt. Köszönöm, hogy a te csodálatos dolgaidra sokszor elég egyetlen pillantást vetni, hogy megerősödjek, hogy szívem felhevüljön, hogy újra és még inkább közel kerüljek hozzád.

6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,

Mégis az a legnagyobb tapasztalás, az a legnagyobb lelki élmény, amikor egészen bemehetek oda, ahol a csoda történik, amikor elmerülhetek, beburkolózhatok a Te jelenléteddel. Amikor már nem kívül álló vagyok csupán, hanem a legközelebb vagyok a Feltámadott Úrhoz. Igen, fizikailag is, de még inkább lélekben.

7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.

Akkor látom meg, hogy Te nem csak úgy elkapkodod a dolgokat, hanem „mindent oly szépen intézett” Jézus még a feltámadás sietségében is. Mert te, Uram, a rend Istene vagy. A káoszból rendezett világot teremtő Isten.

8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.

Uram, ezt látva nem lehet, hogy ne higgyek. Nem lehet, hogy azért, mert szememmel nem látlak, szívemmel se érezzelek! Nem lehet… de megtörténik. Nemcsak Tamásnak volt szüksége a látásra, hanem Jánosnak is, Péternek is – mi másért mentek a sírhoz, hitetlenkedve az asszonyi szó hallatán? – és szükségem van nekem is. Gyarló vagyok, Uram. Ezért köszönöm neked, amikor bepillantást engedsz a Te csodálatos dolgaid világába, amikor saját szememmel, fülemmel, minden érzékemmel megbizonyosodhatok arról: te élő Úr vagy!

9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.

Sajnálok minden percet, amit értetlenségben, tudatlanságban és hitetlenségben töltöttem. Sajnálok minden hiába elolvasott Írást, sajnálok minden hiába elszálló bizonyságtételt, sajnálok minden lépést, minden lélegzetvételt, amit Nélküled éltem meg. Szeretem, mert ezek által lettem mai önmagammá. De sajnálom, mert lehettem volna jobban a tieddé. Nem tudom, most értem-e az Írást. Inkább hálát adok minden pillanatért, amikor engeded megsejtenem titkát. Amikor kijelented magadat, akaratodat. Mert nehéz eledel ez. Az is, hogy meghaltál értem. Hogy annyira tudtál szeretni, hogy nem csupán a leckét írtad meg helyettem, nem egy vizsgaidőpontot cseréltél velem, hogy legyen még időm tanulni, nem egy hibámat hoztad helyre, nehogy leszúrást kapjak érte vagy nagyobb baj legyen belőle. Nem megfőzted helyettem a vacsorát, hogy addig is hadd pihenjek. Meghaltál azért, hogy nekem ne kelljen. Ebben az önző világban már ezt is nehéz megérteni és befogadni. De hogy fel is támadtál?! Ez olyan szinten túl van minden emberin és befogadhatón, hogy valóban csak a te Lelked teremtheti meg azt a csodát, hogy higgyem. Ezt megérteni úgysem lehet, csak hittel elfogadni. És téged ezért áldani és magasztalni!

10 A tanítványok ezután hazamentek.

Áldalak és magasztallak Uram! A templomban is, de ott olyan egyértelmű. Ott azt kell, az azért van, oda azért megyünk. De én szeretnélek áldani és magasztalni téged azután is, hogy hazamegyek. Hirdetni, hogy te élsz és uralkodsz – otthon is, a hétköznapokban is, a házasságomban is, a családban is, abban a legintimebb körben is, ahová mást nem engedek be. Jó lenne, ha te sem maradnál időnként kívül. Jó lenne hazamenni úgy, hogy te is jössz velem. És hogy itt maradsz.

11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,

Uram, ne engedd, hogy kívül maradjak! Ne engedd, hogy csak messziről szemléljem a húsvéti eseményeket. Mert ha közel nem megyek, nem látok és nem hiszek. És ha nem hiszek, nincs, ami megvigasztaljon. Ha kívül maradok, síró maradok. Zokogó nyomorult, aki nem tud szabadulni bűntudattól, fájdalomtól, lelkiismeret-furdalástól, önmarcangolástól. Ha kívül maradok, elveszek. Ó, hadd lássam meg könnyeimen keresztül is az üres sírt. Ó, adj bátorságot behajolni, közel menni és elmerülni a csodában, megmártózni a kegyelemben.

12 és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól.

Hadd lássam meg a te küldötteidet, hadd fedezzem fel a halál üresen maradt helyét, hadd érezzem meg az elmúlás rideg valóságán túl örömhírt hozó angyalaid jelenlétét.

13 Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.

Hadd halljam meg szavukat, mely vigasztaló szó, fájdalmat enyhítő szó. Kijózanító szó. Mert tényleg: miért is sírok? Mi bajom is van nekem tulajdonképpen? Tudom-e, hogy az egyetlen és legnagyobb baj az lehet az életemben, ha Téged nem ismerlek, vagy csak a holtak között kereslek? Tudom-e, hogy hol keresselek, hogy hol vagy megtalálható?

14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.

Ha megtalállak, vajon megismerlek-e? Vagy csak forgolódok össze-vissza, félreismerve téged, nem neked tulajdonítva, ami egyedül a Te érdemed…?

15 Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.

Ó, bocsásd meg, hogy túl sokszor gondolok Rád úgy, mint régen éltre, mint megholtra, mint fájdalmak férfijára, mint megöletett Bárányra, mint értünk való áldozatra. És ezért nehéz meglátnom az Élőt. Sőt, az ÉLETet magát. Aki magához vette a holtat, a halált, hogy legyőzze azt diadalmasan és dicsőségesen. Bocsásd meg, hogy én ezt a holtat akarom újra és újra elhozni, ide visszalopkodni.

16 Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.

Szólíts meg, Uram! Szólíts néven újra, szólíts addig, míg meg nem hallom hangodat! Szólíts néven, mert Tiéd vagyok, mert Hozzád tartozom, mert te vagy Mesterem. Az Élő. A Feltámadott. A Dicsőséges. A Győzelmes.

17 Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

A legnagyobb öröm, hogy Rád találtam. És a legnehezebb, hogy ne tartogassalak magamnak. Megragadtál – hát megragadnálak. Megtartottál – hát megtartanálak. Megőriztél – hát vigyáználak. Ó, add megértenem: nem egyedül az enyém vagy. Teljesség vagy számomra, de nem csak az enyém. Nem zárhatlak magamba, nem láncolhatlak magamhoz. Nem lehetek akadálya a Te műved beteljesedésének, mindenek előtt való megdicsőülésednek.

18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.

Engedd bejárnom Mária útját – az „elvitték”-től a „láttam”-ig. A hitetlenségtől a bizonyosságig. A kétségbeeséstől a Rád találásig. A nagypénteki gyásztól a húsvéti örömig. Saját magamtól a testvérekig. A bezárkózástól a hírül adásig. Mert te élsz és uralkodsz örökkön örökké. Áldott legyen neved ezért! Ámen.

Kávé Jézussal #12

Vannak napok, amikor nem kellene a kávé mellé internetet olvasni. Mert  - bocsánat, nagyon profán leszek - nincs ideje megmelegedni a nedűnek a gyomromban, máris visszakívánkozik.

Mi mást is tehetne szerencsétlen kávé, és mi mást is tehetnék én, gyanútlan ember, mikor azzal találom szembe magam, hogy keresztyén emberekben olyan indulat dúl, ami számomra értelmezhetetlen? Hogy olyan gondolatok nemcsak megfogannak, hanem nyilvánosan kimondásra kerülnek, amelyek másik ember vesztét kívánják, de legalábbis örvendeznek azon. Hogy nem elég az istentelen világ támadása, még a magukat Krisztus követőinek nevezők is ölre mennek egymással a maguk igazáért.

Aztán mégis hálára indul a szívem. Hálás vagyok azért, hogy olyan embereken keresztül találkozhattam Jézus Krisztussal, akik nem ezt az utat mutatták meg. Akik imádkoztak értem és minden bűnösért. És nem az ítélet fölött ujjongtak, hanem az Istenhez fordulóknak örvendeztek. 

És imára kulcsolom kezem, hogy hadd lehessek én is olyan, aki szánja és imában hordozza az eltévedteket, és ujjongásom és örömöm hadd legyen azoké, akiknek fordulatot vesz az élete és Isten irányába indulnak. Imára kulcsolom kezem, hogy hadd legyenek szabaddá, akik az indulataik foglyai, akiket megkötöz a múlt, és akiket bilincsben tart bűnös képzeletük vaslánca.

És imádkozom, hogy hadd legyenek kisebbé azok, akik fals képekkel kitakarják a látótérből, Aki minden bűnös emberért - a farizeusért és a vámszedőért is - az életét adta a kereszten. Imádkozom, hogy hadd legyen minél nagyobbá a meghalt, de harmadnapra feltámadott Krisztus! 

Kávé Jézussal #11

Nemrégiben végre hallgatóságként vettem részt egy istentiszteleten. Nem nekem kellett kikutatni, mások számára mit akar üzenni az Isten rajtam keresztül, hanem én kaptam. Nekem üzent. Már önmagában ez élmény-számba megy, akár a reggeli kávé mellé kapom a szívhez szóló gondolatot, akár más csatornán szólít meg, mint ahogy most történt.

Arra már nem emlékszem, konkrétan kitől is van az idézet, és hogyan hangzik pontosan, de saját szavaimmal visszaadva ez a lényege: ha abban a pillanatban csak te egyedül éltél volna a földön, Jézus akkor is emberré lett volna, egyedül érted is.

És ezen én nagyon megrendültem.

Szerintem hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a sok-sok ember együttes vétke volt, ami megütötte azt a szintet, hogy ilyen mértékű áldozatot hozzon az Isten. A sok-sok megmentésre váró életért már megérte Jézusnak vállalni a gyötrelmes ember-létet, főleg a kereszthalállal a végén.

Erre itt ez az idézet: ezt egyes egyedül értem is megtette volna. Ha senki más nem lenne és nem lett volna soha a világon, személyesen engem annyira szeret az Isten, hogy egyedül értem is megtette volna.

Libabőr.

Leborulás.
"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." (János 15,13)

Kávé Jézussal #10

Van az a pillanat, amikor betelik az a bizonyos pohár. És bár tele van, de a homokszemek fájón lassan peregtek bele, így az öröm, a katarzis, a teljesség érzete valahogy nem jön vele.

És azt kívánja az ember, hogy akkor inkább lenne benne 3 kőtömb, ami pillanatok alatt elemi erővel zúdul az edénybe. Ha széttöri is, hát nem baj, sőt vigyen is magával minden ót, és hozza magával a fantasztikusan újat.

Néha azt gondolom, hogy igazságtalan dolog az apró csodákra hívni fel a figyelmet. Amolyan fájdalomcsillapító. Pótlék. A háborgó lélek szedálása. Ne fájjon annyira a rideg valóság - tessék, itt egy porszemnyi csoda. Ha már nagy falat nem adatik - pedig ki ne azt várná?! -, akkor hogy ne legyünk egészen elkeseredve, hát legalább a morzsákat szedegessük össze.

 

Mennyire idétlenség már egy-egy lelki hét (ifi-, hittan tábor, csendeshét, lelkigyakorlat, bármi hasonló) végén a "morzsa-szedegetés"! Hát ha én egyszer kiszakadok a hétköznapokból, a megszokottból, ha egyszer odaszánom az időmet, önmagamat, és teljesen Istenre figyelek, teljesen vele szeretnék megtelni, akkor nekem ne a hét végén kelljen morzsákat csipegetnem útravalóul! Akkor én jól akarok lakni. Vaskos, zsíros, tartalmas és ízletes falatokkal. Akkor én fel akarom hízlalni a lelkemet, a hitemet, hogy ínséges időkben legyen hová tartalékhoz nyúlni.

Apró örömöket keresgélni - valami furcsa lelki diéta lehet.

...vagy az Isten gondviselésének a megtapasztalása. Véget ér vagy sose volt, ami biztos, ami kiszámítható. És jön a pusztaság, ahol a biztos pusztulás közepette "A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad." (1Királyok 17,4) Dőzsölni fogsz és hízni? Nem. Jól fogsz lakni? Az sem biztos. Életben maradsz, míg mindenki más a túlélésért küzd? Igen, megtart az Isten.

És nem árt néha a diéta sem.

Így sem, úgy sem.