Most kezdem megérteni...

"Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató Isten..." (ApCsel 10,34)

Hiszen ha az lenne, engem már rég elvetett volna. Egyáltalán miért is választott volna ki magának?! De most kezdem megérteni, hogy nem személyválogató. Ő képes az egész világot szeretni, képes az egész világért odaáldozni a Fiát, Ő képes mindenkit megváltani és mindenkinek megbocsátani újra és újra. Még nekem is, pedig sok dolga lehet velem.
De most kezdem megérteni, hogy nem személyválogató. Ha választ is, nem emberi szabályok és elvárások szerint teszi. Én pedig azt gondolom közben, hogy jobban is megválogathatná, kikre bízza az Ő szent ügyét. És amint cikáznak a fejemben események, tettek és személyek, akiket én már rég kiszórtam volna a kosárból, szemem elé villan egy ige-szilánk: nem személyválogató. És szívembe hasít a szilánk éle: én milyen jogon vagyok még a kosárban? Ha magamon kezdeném a vizsgálatot, időm se jutna a többiekre. És elszégyellem magam, és szeretnék meghátrálni és elbújni.

De "Ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy Ő Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak." (ApCsel 10,42)

Futnék én, de a parancs az parancs.
Emlékszem, a teológiára úgy mentem, hogy magamban kikötöttem: bármit, csak a szószéket ne. Ma pedig szeretem és édes terheim legkedvesebbike. Mert Ő megparancsolta, én pedig engedelmeskedtem, és megérezhettem: milyen jó az Istenről bizonyságot tenni.
Ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek és tegyünk bizonyságot róla. Szombaton elkezdődik. Vagy folytatódik. Nehéz ezt eldönteni, mert minden mérföldkövet egy kicsit új kezdetként is élünk meg. Nagyon izgatott vagyok, hogy mi minden vár ránk. De az már most biztos, hogy bár az emberek válogatnak, szelektálnak és fontossági sorrendet állítanak érthetetlen érvek alapján, az Isten nem személyválogató. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minket... igen, pont minket, az IrányTű csapatot választotta egy ekkora feladatra (pedig SZERINTEM lennének százszor alkalmasabbak is). És megparancsolta, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot róla.
Mit lehet erre válaszolni?! Parancs, értettem! "...csak szólj és indulok!"

Valami sántít

"Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt!" (1Kir 18,21)

Szavakkal elismerni, hogy az Úr az Isten - mi sem egyszerűbb ennél. Hivatásszerűen teszem ezt. A blogos profilban egészen pontosan így szerepel: Iparág:vallás.

Oh, igen... amikor a vallás iparággá növi ki magát, amikor biznisz lesz belőle, amikor a pénz beszél, a papok ugatnak - sokszor kevesebb értelemmel telve, mint a kutyák... Ez meggyalázása annak, amit Isten az övéire rábízott.

Szavakkal elismerni, hogy az Úr az Isten - mi sem egyszerűbb ennél. De amikor lépni kell, akkor hol egyik, hol másik lábam a gödörbe lép. Amikor tenni kell, keveset számítanak a szép szavak.

"Krisztus ezt mondja: Jöjj és kövess engem!" (Mt 19,21)

Tiszta beszéd, tiszta cselekedet. Tiszta és világos szándék, biztos lépések, biztos célba érkezés.

Én pedig tiszta bolond vagyok, mikor más úton kezdek inkább sántikálni. És csodálkozom, hogy itt a szilánkokon nem ragyog szivárvány, ám élükkel mély sebet vágnak talpamba.

Jöjj és kövess engem!
Követlek, akárhová mégy! (Lk 9,57)

Gazdagságom

 "Az életünk annyira gazdag,

amennyire megtanultuk értékelni mindazt,

ami benne van."

Ma reggel olvastam a 365 napos lelki diétát, és ez a mondat újra rádöbbentett, hogy mennyire mérhetetlen nagy gazdagságot kaptam Istentől. Annyi mindent zsúfolt bele az életembe, hogy kevésnek is érzem magam hozzá.

Gyakran van előttem a hála gondolata. Talán az egyik leginkább megkapó tulajdonsága Istennek számomra pont az, hogy mielőtt hálát tudtam volna adni, mielőtt bármit is megköszöntem volna neki, már akkor is adott, mérhetetlenül sokat. És bőkezűen osztogat ma is.

Rengeteg értékes dolog van most az életemben, és örülök, hogy így van. Még akkor is, ha néha ugyanezen értékes dolgok szereznek nehéz perceket.

Gazdag vagyok. Mérhetetlenül gazdag, mert Isten azzá tesz Fia által, a szolgálat által, a barátok által.

Köszönöm Istenem!

Első szilánk

Reggel rosszul ébredtem. Tudod, amikor úgy érzed, hogy jobb lenne, ha mindjárt a másnappal kezdődne minden, mert ez a mai ez csakis rossz lehet. Féltem az egésztől. Már-már rettegtem, mit hoz a következő 8-10 óra.

Felültem a buszra, és most még az sem zavart, hogy a menetiránynak háttal vagyok. Fülemben a számomra egyik legkedvesebb zene szólt, Deésis. Bekapcsoltam a véletlenszerű lejátszást, pedig tudhattam volna, hogy véletlenek pedig nincsenek. És jöttek, és záporoztak a mondatok, a szavak, szófoszlányok. Bennem pedig szívet melengető üzenetté álltak össze a Lélek által.

Néztem ki bután az ablakon, szememből könny folyt, és nem érdekelt, hogy mennyire néznek bolondnak az emberek. Csak arra gondoltam, hogy Istenem, "Köszönöm neked, hogy csodát virágzol a próbatételben!"

Aztán még arra is gondoltam, hogy mennyire hálátlan tudok lenni, és ezeket az apró virágokat nem látom az én kis gazos lelkemben. Szóval mivel lassan - bár reményeim szerint inkább gyorsan - itt a tavasz, a nagytakarítás és kertrendezés ideje, gondoltam én is gyomlálásba kezdek.

Ennek részleteit, vagy ahogy a címben szerepel: apró szilánkjait szeretném megosztani veletek.