2012. november 11., vasárnap

Végítélet vasárnapja



Íme, most van a kegyelem ideje!
Íme, most van az üdvösség napja!

Olvasandó: Róma 14,1-12 és Máté 13,47-50

Kedves Testvérek!
A keresztyén ember élete örökös készenlét. Minden napon, minden órában készen kell lennünk. Készen kell lennünk először is arra, hogy hitünkről vallást tegyünk. Péter apostol írja levelében: „legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” Készen kell lenni, alkalmas és alkalmatlan időben hirdetni az evangéliumot, a Krisztus szabadításáról szóló örömhírt. Minden napon, minden órában készen kell lennünk. Készen kell lennünk minden jóra, Isten akaratának teljesítésére, a segítségnyújtásra, az imádkozásra, a kegyes életre. Minden napon, minden órában készen kell lennünk. Készen kell lennünk Krisztus visszajövetelére. „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!”
Amikor a teológián egy-egy nehéz vizsga előtt álltunk, a feladatok, tanulnivalók, tételek megmászhatatlan akadályként tornyosultak előttünk, sokszor mondtuk: rajtunk már csak Krisztus visszajövetele segít. Hátha betoppanna, pont azelőtt, mielőtt lenyomnánk a kilincset, hogy a vizsgabizottság elé lépjünk, és felszabadítana minket ez alól a hatalmas stressz alól. Nagyon sokan várják úgy Krisztus visszajövetelét, mint azt a pillanatot, ami végre megszabadít minket a földi szenvedéstől, a nap mint nap cipelt terhek súlyától, a kilátástalanságtól. Ha végre visszajönne Jézus, akkor már nem kellene szembenézni az előttünk álló kihívásokkal, a ránk váró nehézségekkel, fájdalmakkal. Nem kellene szembenézni megoldatlan problémákkal, elvarratlan szálakkal.
De nem mindenki gondol így Krisztus visszajövetelére. Van, aki előtt inkább az ítéletre való eljövetel képe él erősebben. A mai nap az egyházi rend szerint a Végítélet vasárnapja. És mint ilyen, sokakban inkább rettegést és félelmet kelt, sem mint a felszabadultság boldog érzését. Nem véletlenül van ez így, hogy rettegéssel és félelemmel nézünk ama utolsó nap elé, hiszen nem kicsi a tét. Sőt! A tét nem más, mint hogy bekerülünk-e az Isten országába? Mit mond ki az ítélet? Egy bírósági tárgyaláson is az a legizgalmasabb pont, amikor a bíró feláll és kihirdeti az ítéletet. Ám a mennyei bírósági tárgyalás annyiban különbözik a földitől, hogy ott az ítélethirdetés végleges. Isten előtt nincs helye a fellebbezésnek, pót-magánvádaknak, nincs felülvizsgálat, nincs megújított eljárás, nincs perújrafelvétel. A döntést befolyásolni ott már késő. Ezért is fontos, hogy mi történik előtte, mit teszünk addig a napig. Ezért is fontos készen állnunk minden napon, minden órában, mert nem tudhatjuk, melyik órában jön el Isten ítélni élőket és holtakat.
Érezzük mi ezt, hogy nagy a tét. És érezzük az Isten ítéletének, döntésének véglegességét. Éppen ezért sokszor igyekszünk előválogatót tartani. Mert ha már a döntés után nem szólhatunk, nem fellebbezhetünk, akkor legalább előre megpróbáljuk bebiztosítani – ó, nem, nem csak magunkat, hanem másokat is. Mármint hogy mások közül ki legyen és ki ne legyen ott. Ó nem, nem Isten szerint – szerintünk! Annyi ember él most is a világon (jelen pillanatban több mint 7 milliárdan!), és mennyien éltek már eddig is, és ki tudja mennyien fognak még élni a világ végéig. Nem háríthatunk Istenre ekkora terhet, hogy ennyi ember sorsáról döntsön. Pusztán jó szándékból majd mi segítünk neki. Majd mi meghozunk néhány tucat ítéletet. Hát az egész világot nem ismerhetjük, de azért akikkel kapcsolatba kerülünk, azokról végül is meg tudjuk állapítani, hogy méltók-e az Isten országára, méltók-e velünk együtt ülni a király asztalánál. Erről ír Pál apostol a Római gyülekezetnek. Hogy ítélkezés folyik a gyülekezeten belül. Ki mit eszik, mit iszik, mit ünnepel. Mert a gyülekezetben rendnek kell lenni, nem lehet, hogy mindenféle népségekkel együtt imádkozzanak, együtt hallgassák az igét. Kijózanítóan szól az apostol szava: Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Ki vagy te ember, hogy már most a földi életben válogatni, szortírozni, címkézni, ítélni kezded a testvéredet?
Máté evangéliumából olvastam a kerítőháló példázatát: „Hasonló a mennyek országa a kerítőhálóhoz, amely mindenféle halfajtát összegyűjt.” Mindenfélét. A kerítőháló egy olyan szerkezet, amelynek egyik pontját a parthoz rögzítik, majd a másik felével egy nagy kört írnak le vele a vízen. A háló a súlyoknak köszönhetően a meder aljára süllyed, majd amikor vélhetően a legtöbb hal úszik az adott területre, akkor összehúzzák. A háló szája felemelkedik a meder aljáról, és így a háló magába zár minden halat, növényt és állatot, ami akkor éppen ott van. „Hasonló a mennyek országa a kerítőhálóhoz, amely mindenféle halfajtát összegyűjt.” A háló nem szelektál, nem válogat, nem ítél. A háló mindenféle halfajtát összegyűjt: fiatalt, időset, egészségeset és csonka-bonkát, tökéleteset és a sérültet is. Csakis így lehetséges, hogy mi is belekerülhettünk a hálóba. „Hasonló a mennyek országa a kerítőhálóhoz, amely mindenféle halfajtát összegyűjt.” Az egyháznak pedig, amely az Isten országát kell, hogy hirdesse, szintén hasonlónak kellene lennie a kerítőhálóhoz. Ám a bűn rontása miatt ez sokszor nem így van. Ha a nagy egészet nézzük, akkor talán igaz lehet, hogy mindenféle hal, mindenféle ember összegyűlt a keresztyénség, Krisztus zászlaja alá: gyermekek, felnőttek, férfiak és asszonyok, házasok és egyedülállók, fehérek, sárgák és feketék. Mindenféle ember megtalálható a nagy kerítőhálóban. De ha a háló mélyére nézünk, azt láthatjuk, hogy ott már zajlik az előválogatás. Sok-sok kisebb hálót igyekszik a keresztyénség kialakítani, és megválogatni, melyik kishálóba milyen halak kerülhetnek. És minden kisháló azt igyekszik hinni és elhitetni magáról, hogy ő a legszebb, legjobb, csak vele lehet célba érkezni.
Valaki egyszer azt mondta, hogy a mennybe érkezve két meglepetés fog érni minket. Az első meglepetés akkor fog érni, amikor meglátjuk: kik nem kerültek be – akikről mi szentül meg voltunk győződve, hogy ott lesznek, mert úgy éreztük, úgy gondoltuk, kívülről úgy láttuk, nekik ott a helyük. A másik meglepetés pedig akkor fog érni, amikor meglátjuk, kik azok, akik bekerültek – akikről mi szentül meg voltunk győződve, hogy soha nem léphetik át a menny kapuját.
Ám az igazi kérdés mégsem ez, hogy a másik ott lesz-e vagy sem. Mert „mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek”. Isten fog ítélni élőket és holtakat. Az ő angyalai fogják szétválogatni a gonoszakat az igazaktól, egyetlen szempont alapján: hitt-e az Úr Jézus Krisztusban, elfogadta-e őt személyes megváltójaként? Hitte-e, hogy Jézus azért halt meg, hogy a mi bűneinkért engesztelő áldozatot mutasson be? Hitte-e, hogy harmadnapon feltámadt a halottak közül, hogy nekünk is örök életet ajándékozhasson? Kedves Testvérem! TE hiszed-e ezt? Ha igen, nem lehet kérdés, nem lehet benned kétség a végítélet napját illetően. Bizonyosságod lehet az üdvösséged felől, mert új életet nyertél a Jézus Krisztusban való hit által.
Hit által. Nem a cselekedetek által. Nem azért, mert pontosan úgy viselkedtünk, ahogyan a templomban szokás. Nem azért, mert pontosan úgy tettünk, ahogyan keresztyén embernek illik. Minden hal bekerül a hálóba, aki épp ott úszik, ahol a többi. De ez még önmagából kevés ahhoz, hogy az igazak közé kerüljön a végső válogatásnál. Ha úszunk a keresztyénség áradatával, még ha ott vagyunk is a fősodorban, ott ülünk az első sorokban, ott vagyunk, ahol két fedőt összevernek, ha úgy éneklünk, úgy imádkozunk, úgy köszönünk, úgy teszünk, mint mindenki körülöttünk a templomban, a gyülekezetben, a hívők közösségében – az még kevés ahhoz, hogy az igazak közé kerüljünk a végső válogatásnál. Mert akkor egyetlen dolog számít majd: a Jézus Krisztusban való hit. Nem a másiké, hanem a miénk. A tiéd, kedves testvérem. A tiéd, személy szerint. Mert mindenki tulajdon Urának áll vagy esik és mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.
Persze egyszerűbb másokat bírálni, egyszerűbb mások igaz-voltát megítélni. Érdekes, hogy annyi, de annyi lelki ajándékról beszél a szentírás, amit Isten az ő kegyelme és bölcsessége szerint adott az övéinek, kinek ezt, kinek azt. Mégis sokszor úgy tűnik, mintha a lelkek megítélésének ajándékát mindenki magáénak érezné. Pedig ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Mindenki tulajdon Urának áll vagy esik és mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.
Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! Íme, most még van lehetőségünk arra, hogy felhagyjunk korábbi életünkkel, korábbi gondolataink, felhagyjunk korábbi látszat-életünkkel, felhagyjunk azzal, hogy csak úgy sodródjunk az árral, és életünket az Úr Jézus Krisztus kezébe tegyük. Abba a kézbe, amely helyettünk lett átszögezve, hogy elhordozza az ítéletet, amelynek jogosan minket kellene sújtania. Abba a kézbe, amely most is hívón nyúl felénk. Ragadjunk meg hát, és legyünk szívbéli, igaz követői Jézus Krisztusnak. Ámen.

Áldás
„Te azt a hitet, amely benned van, tartsd meg az Isten előtt. És az Isten békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szívedet és gondolataidat a Krisztus Jézusban.” Ámen.