Kávé Jézussal #10

Van az a pillanat, amikor betelik az a bizonyos pohár. És bár tele van, de a homokszemek fájón lassan peregtek bele, így az öröm, a katarzis, a teljesség érzete valahogy nem jön vele.

És azt kívánja az ember, hogy akkor inkább lenne benne 3 kőtömb, ami pillanatok alatt elemi erővel zúdul az edénybe. Ha széttöri is, hát nem baj, sőt vigyen is magával minden ót, és hozza magával a fantasztikusan újat.

Néha azt gondolom, hogy igazságtalan dolog az apró csodákra hívni fel a figyelmet. Amolyan fájdalomcsillapító. Pótlék. A háborgó lélek szedálása. Ne fájjon annyira a rideg valóság - tessék, itt egy porszemnyi csoda. Ha már nagy falat nem adatik - pedig ki ne azt várná?! -, akkor hogy ne legyünk egészen elkeseredve, hát legalább a morzsákat szedegessük össze.

 

Mennyire idétlenség már egy-egy lelki hét (ifi-, hittan tábor, csendeshét, lelkigyakorlat, bármi hasonló) végén a "morzsa-szedegetés"! Hát ha én egyszer kiszakadok a hétköznapokból, a megszokottból, ha egyszer odaszánom az időmet, önmagamat, és teljesen Istenre figyelek, teljesen vele szeretnék megtelni, akkor nekem ne a hét végén kelljen morzsákat csipegetnem útravalóul! Akkor én jól akarok lakni. Vaskos, zsíros, tartalmas és ízletes falatokkal. Akkor én fel akarom hízlalni a lelkemet, a hitemet, hogy ínséges időkben legyen hová tartalékhoz nyúlni.

Apró örömöket keresgélni - valami furcsa lelki diéta lehet.

...vagy az Isten gondviselésének a megtapasztalása. Véget ér vagy sose volt, ami biztos, ami kiszámítható. És jön a pusztaság, ahol a biztos pusztulás közepette "A patakból majd ihatsz, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy gondoskodjanak ott rólad." (1Királyok 17,4) Dőzsölni fogsz és hízni? Nem. Jól fogsz lakni? Az sem biztos. Életben maradsz, míg mindenki más a túlélésért küzd? Igen, megtart az Isten.

És nem árt néha a diéta sem.

Így sem, úgy sem.

Kávé Jézussal #9

Életbiztosítás - azt mondják... - márpedig kell.

Nekem meg nincs, és néha elgondolom, hogy ez most hazárdjáték-e? Hogy valahol a tudatom, a szívem és a hitem mélyén ott az a meggyőződés, hogy ne földi intézményekre bízzam az életemet, mert rám az Isten vigyáz.

Aztán olvasom Ezsdrás 8,21-23-at:
"Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják. Böjtöltünk tehát, és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket."

Gyakorlatilag úgy indulnak el hosszú és kockázatos útra, hogy a felkínált segítséget visszautasítják, mert ők egyedül Istenben bíznak. És akkor belegondolok: tényleg ott van bennem is ez a bizalom? Én is így döntenék?

Vagy inkább azt érzem, hogy jó-jó, de nem lehet az ember ennyire balga legyen, hogy a gonosznak evilági térhódításáról nem vesz tudomást! És hátha nem az Isten megkerülése lenne egy védelmező sereg, hanem éppen az általa kínált eszköz. Ki tudja?

És hogyan, mi alapján lehet különbséget tenni és dönteni?

Nem tudom. Hacsak nem úgy, hogy böjtölünk és könyörgünk az Istenhez, hogy velünk legyen, mert az Ő jelenlétében világossá válik minden. Pontosan kirajzolódik, mire is van szükség igazán ahhoz, hogy az életen biztonsággal kelhessek át.

Jézusra nagyon és egészen.

... meg egy kicsi kávéra is :)

Kávé Jézussal #8

Törekvés.

Annyi mindenre irányulhat.

Az ember egyszer csak öntudatra ébred, keresni kezdi, mi végre van is ezen a világon. Törekszünk megismerni önmagunkat, az ősöket, a történelmet, a jelent. Törekszünk megismerni azokat, akik körülvesznek, akik hatnak ránk, akikkel dolgunk van.

Törekszünk megismerni, mi a dolgunk egyáltalán. Mi az, ami igazán fontos, és ami leginkább számon kéretik.

"Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és előírásokat."

Ezsdrás 7,10

Mert minden törekvésnek akkor van értelme, ha kezdete is, és célja is az Úr akaratával simul egybe. Szinte fölösleges is bármilyen egyéb törekvés, ha az nem abból indul, hogy kutatom az Úr törvényét.

Mondjuk reggel, a lassan derengő hajnali félhomályban, a kedvenc bögrémből kortyolt kávé mellett olvasva örökkedvenc könyvemet, a Bibliát.

És a legfőbb törekvés ez, ami nem csupán lelkészekre, de családfőkre, vezetőkre, szülőkre, keresztyén emberekre egyaránt bízatott, hogy tanítsuk az Isten rendelkezéseit. 

Persze ez ott indul reggel, a kávéval és Jézussal.

Ma is.

Kávé Jézussal #7

Volt egy nép, melynek élén olyan feladattal állt valaki, hogy megtudakolja az Isten akaratát, majd gondoskodjon annak továbbadásáról és betartásáról.
Volt egy nép, amely olyanná szeretett volna válni, mint a többi, és királyt kívánt maga fölé. Gyarló embert.
Volt egy nép, amely elvetette ezért a szabadító Istent először, és a szabadító Jézus Krisztust másodszor. Más királyt keresett.
Van egy nép, amely a Krisztus királyi uralma alá vetettnek vallja magát, és mégis földi királyokat keres maga fölé, azok kegyét kutatja, azok akaratát szolgálja.




"...engem vetettek el, hogy ne én legyek a királyuk."

1Sámuel 8,7

Szeretném Krisztust, és csakis Őt az életem királyául. Hogy semmi és senki másnak ne legyek kiszolgáltatva. Magamnak se, hatalmasságoknak se.
Szeretnék olyan vezetőt látni mindenhol, aki 'csak' azért ül nagy magasan, hogy az Isten akaratát tudakolja és betartsa és betartassa.
Szeretnék vezethető lenni. Nem uralkodni, hacsak nem magamon. De nem, még ezt sem szeretném. Ne legyek úr a magam élete fölött se, hanem csak keressem az Isten akaratát és hűséges szolgaként cselekedjem meg azt.