Életbiztosítás - azt mondják... - márpedig kell.
Nekem meg nincs, és néha elgondolom, hogy ez most hazárdjáték-e? Hogy valahol a tudatom, a szívem és a hitem mélyén ott az a meggyőződés, hogy ne földi intézményekre bízzam az életemet, mert rám az Isten vigyáz.
Aztán olvasom Ezsdrás 8,21-23-at:"Ekkor böjtöt hirdettem ott az Ahavá-folyó mellett, hogy megalázzuk magunkat Istenünk előtt, és jó utat kérjünk tőle magunknak, hozzátartozóinknak és minden jószágunknak. Mert szégyelltem sereget és lovasokat kérni a királytól, hogy oltalmazzanak az ellenséggel szemben az úton, hiszen azt mondtuk a királynak: Istenünk ereje mindazoknak a javára van, akik őt keresik, de hatalma és haragja fordul mindazok ellen, akik őt elhagyják. Böjtöltünk tehát, és könyörögtünk ezért Istenünkhöz, ő pedig meghallgatott minket."
Gyakorlatilag úgy indulnak el hosszú és kockázatos útra, hogy a felkínált segítséget visszautasítják, mert ők egyedül Istenben bíznak. És akkor belegondolok: tényleg ott van bennem is ez a bizalom? Én is így döntenék?
Vagy inkább azt érzem, hogy jó-jó, de nem lehet az ember ennyire balga legyen, hogy a gonosznak evilági térhódításáról nem vesz tudomást! És hátha nem az Isten megkerülése lenne egy védelmező sereg, hanem éppen az általa kínált eszköz. Ki tudja?
És hogyan, mi alapján lehet különbséget tenni és dönteni?
Nem tudom. Hacsak nem úgy, hogy böjtölünk és könyörgünk az Istenhez, hogy velünk legyen, mert az Ő jelenlétében világossá válik minden. Pontosan kirajzolódik, mire is van szükség igazán ahhoz, hogy az életen biztonsággal kelhessek át.
Jézusra nagyon és egészen.
... meg egy kicsi kávéra is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése