Kávé Jézussal #13

János evangéliuma 20,1 A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől.

Uram, de sokszor indultam útnak, mikor még sötét volt körülöttem: még nem jött el a pirkadat, de én már baktattam a hideg járdakövön a buszhoz, hogy annak ablakából nézzem a nap első sugarait. De sokszor indulok útnak, mikor még sötét van körülöttem: a Sátán munkálkodásának idején kell járnom követségben, menni rendületlenül. Ó, bocsásd meg, hogy ennél is többször elrettent a sötét, a rossz mindent betakaró árnya. Bocsásd meg, hogy nincs erőm indulni, hogy fényt vigyek, vagy egyáltalán fényt lássak. Vagy elindulok én hajnali sötétekben, de milyen gyakran megállok a fényforrás küszöbén. Csak egy lépés lenne, hogy megmártózzam az isteni csodában, az értelmet szétfeszítő valóságban. Látom a kezdetét, látom, hogy a Te utadból elgördült az akadály, de első pillanatban nehéz tovább lépni. Köszönöm, hogy már ez az első pillanat is felismeréseket rejt számomra!

2 Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették.

Szükségem van ezekre a felismerésekre, Uram, mint apró mécsesekre az út mentén, hogy lássak a sötétben, hogy el ne tévedjek. Köszönöm a te hírvivőid szavát, akik testük-lelkük erejét nem kímélve futnak, hogy örömhíredet vigyék szerte e világba. Köszönöm, hogy hozzám is elér szavuk. Köszönöm, hogy megszólítasz. Még akkor is köszönöm, ha sokszor ez az üzenet nem az 1x1 egyértelműsége, hanem gondolkodásnak, elmélyülésnek, saját tapasztalatok keresésének indítója. Ó, és köszönöm, hogy én is lehetek a te hírvivőd! Ha nincs is bennem mindig a sziklaszilárd meggyőződés és rendíthetetlen valóság, de küldesz, indítasz, hogy keressek társakat, és együtt bizonyosodjunk meg arról, amit te cselekedtél értünk, velünk.

3 Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz.

Tedd késszé a lábamat indulni! „Indítsd fel szívemet: buzduljon fel, neked gyűjteni lelkeket!” Uram, az én szavamra ugyan ki mozdulna? De ha te szólsz, ha te hívsz, ki állhatna ellen?

4 Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz.

És olyan jó, hogy nem csak engem hívsz, és nem kell egyedül futnom! Köszönöm a testvéreket, akik ezen a futópályán mellettem futnak! Akikkel együtt tarthatok a cél felé. Köszönöm, hogy mióta gyermekeddé lettem, sosem vagyok egyedül. Bár azt nehéz néha megemészteni, miért futnak egyesek előre: tán nagyobb voltukat bizonygatnák? Azt pedig főleg nehéz elfogadni, ha lemaradozok, mert fogytán az erőm. Pedig természetes ez így: nem lehet mindig mindenki azonos kondícióban, nem éghet mindenki egyszerre magas hőfokon. De kellenek, akik előttem járnak, hogy ösztönző erő legyenek. És kellenek, akik mögöttem maradoznak, hogy el ne feledjem: nem a tempó, hanem a cél felé haladás és a biztos megérkezés számít igazán.

5 Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be.

Igazából az a fontos, hogy ne magamnak akarjam csupán a babért learatni. Sok minden megérthető a te dolgaidból, akkor is és úgy is, ha nem akarok mindig a leggyorsabbnak tűnni, törtetni és elvenni az elsőséget, a tiszteletet, a megbecsülést azoktól, akiket könnyű szerrel túl tudnék ugyan haladni – de érted, Uram, megvárom az időt. Köszönöm, hogy a te csodálatos dolgaidra sokszor elég egyetlen pillantást vetni, hogy megerősödjek, hogy szívem felhevüljön, hogy újra és még inkább közel kerüljek hozzád.

6 Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek,

Mégis az a legnagyobb tapasztalás, az a legnagyobb lelki élmény, amikor egészen bemehetek oda, ahol a csoda történik, amikor elmerülhetek, beburkolózhatok a Te jelenléteddel. Amikor már nem kívül álló vagyok csupán, hanem a legközelebb vagyok a Feltámadott Úrhoz. Igen, fizikailag is, de még inkább lélekben.

7 és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.

Akkor látom meg, hogy Te nem csak úgy elkapkodod a dolgokat, hanem „mindent oly szépen intézett” Jézus még a feltámadás sietségében is. Mert te, Uram, a rend Istene vagy. A káoszból rendezett világot teremtő Isten.

8 Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.

Uram, ezt látva nem lehet, hogy ne higgyek. Nem lehet, hogy azért, mert szememmel nem látlak, szívemmel se érezzelek! Nem lehet… de megtörténik. Nemcsak Tamásnak volt szüksége a látásra, hanem Jánosnak is, Péternek is – mi másért mentek a sírhoz, hitetlenkedve az asszonyi szó hallatán? – és szükségem van nekem is. Gyarló vagyok, Uram. Ezért köszönöm neked, amikor bepillantást engedsz a Te csodálatos dolgaid világába, amikor saját szememmel, fülemmel, minden érzékemmel megbizonyosodhatok arról: te élő Úr vagy!

9 Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.

Sajnálok minden percet, amit értetlenségben, tudatlanságban és hitetlenségben töltöttem. Sajnálok minden hiába elolvasott Írást, sajnálok minden hiába elszálló bizonyságtételt, sajnálok minden lépést, minden lélegzetvételt, amit Nélküled éltem meg. Szeretem, mert ezek által lettem mai önmagammá. De sajnálom, mert lehettem volna jobban a tieddé. Nem tudom, most értem-e az Írást. Inkább hálát adok minden pillanatért, amikor engeded megsejtenem titkát. Amikor kijelented magadat, akaratodat. Mert nehéz eledel ez. Az is, hogy meghaltál értem. Hogy annyira tudtál szeretni, hogy nem csupán a leckét írtad meg helyettem, nem egy vizsgaidőpontot cseréltél velem, hogy legyen még időm tanulni, nem egy hibámat hoztad helyre, nehogy leszúrást kapjak érte vagy nagyobb baj legyen belőle. Nem megfőzted helyettem a vacsorát, hogy addig is hadd pihenjek. Meghaltál azért, hogy nekem ne kelljen. Ebben az önző világban már ezt is nehéz megérteni és befogadni. De hogy fel is támadtál?! Ez olyan szinten túl van minden emberin és befogadhatón, hogy valóban csak a te Lelked teremtheti meg azt a csodát, hogy higgyem. Ezt megérteni úgysem lehet, csak hittel elfogadni. És téged ezért áldani és magasztalni!

10 A tanítványok ezután hazamentek.

Áldalak és magasztallak Uram! A templomban is, de ott olyan egyértelmű. Ott azt kell, az azért van, oda azért megyünk. De én szeretnélek áldani és magasztalni téged azután is, hogy hazamegyek. Hirdetni, hogy te élsz és uralkodsz – otthon is, a hétköznapokban is, a házasságomban is, a családban is, abban a legintimebb körben is, ahová mást nem engedek be. Jó lenne, ha te sem maradnál időnként kívül. Jó lenne hazamenni úgy, hogy te is jössz velem. És hogy itt maradsz.

11 Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,

Uram, ne engedd, hogy kívül maradjak! Ne engedd, hogy csak messziről szemléljem a húsvéti eseményeket. Mert ha közel nem megyek, nem látok és nem hiszek. És ha nem hiszek, nincs, ami megvigasztaljon. Ha kívül maradok, síró maradok. Zokogó nyomorult, aki nem tud szabadulni bűntudattól, fájdalomtól, lelkiismeret-furdalástól, önmarcangolástól. Ha kívül maradok, elveszek. Ó, hadd lássam meg könnyeimen keresztül is az üres sírt. Ó, adj bátorságot behajolni, közel menni és elmerülni a csodában, megmártózni a kegyelemben.

12 és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól.

Hadd lássam meg a te küldötteidet, hadd fedezzem fel a halál üresen maradt helyét, hadd érezzem meg az elmúlás rideg valóságán túl örömhírt hozó angyalaid jelenlétét.

13 Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették.

Hadd halljam meg szavukat, mely vigasztaló szó, fájdalmat enyhítő szó. Kijózanító szó. Mert tényleg: miért is sírok? Mi bajom is van nekem tulajdonképpen? Tudom-e, hogy az egyetlen és legnagyobb baj az lehet az életemben, ha Téged nem ismerlek, vagy csak a holtak között kereslek? Tudom-e, hogy hol keresselek, hogy hol vagy megtalálható?

14 Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.

Ha megtalállak, vajon megismerlek-e? Vagy csak forgolódok össze-vissza, félreismerve téged, nem neked tulajdonítva, ami egyedül a Te érdemed…?

15 Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom.

Ó, bocsásd meg, hogy túl sokszor gondolok Rád úgy, mint régen éltre, mint megholtra, mint fájdalmak férfijára, mint megöletett Bárányra, mint értünk való áldozatra. És ezért nehéz meglátnom az Élőt. Sőt, az ÉLETet magát. Aki magához vette a holtat, a halált, hogy legyőzze azt diadalmasan és dicsőségesen. Bocsásd meg, hogy én ezt a holtat akarom újra és újra elhozni, ide visszalopkodni.

16 Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.

Szólíts meg, Uram! Szólíts néven újra, szólíts addig, míg meg nem hallom hangodat! Szólíts néven, mert Tiéd vagyok, mert Hozzád tartozom, mert te vagy Mesterem. Az Élő. A Feltámadott. A Dicsőséges. A Győzelmes.

17 Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.

A legnagyobb öröm, hogy Rád találtam. És a legnehezebb, hogy ne tartogassalak magamnak. Megragadtál – hát megragadnálak. Megtartottál – hát megtartanálak. Megőriztél – hát vigyáználak. Ó, add megértenem: nem egyedül az enyém vagy. Teljesség vagy számomra, de nem csak az enyém. Nem zárhatlak magamba, nem láncolhatlak magamhoz. Nem lehetek akadálya a Te műved beteljesedésének, mindenek előtt való megdicsőülésednek.

18 Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.

Engedd bejárnom Mária útját – az „elvitték”-től a „láttam”-ig. A hitetlenségtől a bizonyosságig. A kétségbeeséstől a Rád találásig. A nagypénteki gyásztól a húsvéti örömig. Saját magamtól a testvérekig. A bezárkózástól a hírül adásig. Mert te élsz és uralkodsz örökkön örökké. Áldott legyen neved ezért! Ámen.