Vannak napok, amikor nem kellene a kávé mellé internetet olvasni. Mert - bocsánat, nagyon profán leszek - nincs ideje megmelegedni a nedűnek a gyomromban, máris visszakívánkozik.
Mi mást is tehetne szerencsétlen kávé, és mi mást is tehetnék én, gyanútlan ember, mikor azzal találom szembe magam, hogy keresztyén emberekben olyan indulat dúl, ami számomra értelmezhetetlen? Hogy olyan gondolatok nemcsak megfogannak, hanem nyilvánosan kimondásra kerülnek, amelyek másik ember vesztét kívánják, de legalábbis örvendeznek azon. Hogy nem elég az istentelen világ támadása, még a magukat Krisztus követőinek nevezők is ölre mennek egymással a maguk igazáért.
Aztán mégis hálára indul a szívem. Hálás vagyok azért, hogy olyan embereken keresztül találkozhattam Jézus Krisztussal, akik nem ezt az utat mutatták meg. Akik imádkoztak értem és minden bűnösért. És nem az ítélet fölött ujjongtak, hanem az Istenhez fordulóknak örvendeztek.
És imára kulcsolom kezem, hogy hadd lehessek én is olyan, aki szánja és imában hordozza az eltévedteket, és ujjongásom és örömöm hadd legyen azoké, akiknek fordulatot vesz az élete és Isten irányába indulnak. Imára kulcsolom kezem, hogy hadd legyenek szabaddá, akik az indulataik foglyai, akiket megkötöz a múlt, és akiket bilincsben tart bűnös képzeletük vaslánca.
És imádkozom, hogy hadd legyenek kisebbé azok, akik fals képekkel kitakarják a látótérből, Aki minden bűnös emberért - a farizeusért és a vámszedőért is - az életét adta a kereszten. Imádkozom, hogy hadd legyen minél nagyobbá a meghalt, de harmadnapra feltámadott Krisztus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése