Szeretnék most leborulni...

Van az úgy, hogy valamit elhatározok, csontjaimba rekesztett tűzként hordozok, és a megvalósítás elmarad.
Van az úgy, hogy valamit elhatározok, csontjaimba rekesztett tűzként hordozok, majd lángra lobban és amilyen gyorsan jött, úgy múlik el.
Most nem így szeretném.
40 nap - nem a világ. 25550-ből csupán 40.
Előkészültem, megvettem, elhatároztam. Azon tipródtam egy darabig, hogy megosszam-e. Hiszen ki tudja: talán olyan dolgok jönnek fel bennem, amelyeket még magamnak sem mondanék el. Aztán ki tudja: annyi mindent lehet hallani a szerzőről, a könyvről, és nem mind pozitív. Mi van, ha félrevezet, mi van, ha így én is félrevezetek? És ha...? És akkor mi lesz...? És...?
És döntöttem. "Ezért most én is megteszem." Kövessétek végig, hogyan vezet célba Isten Lelke.  "és kiöntöm elé a szívem, Szeretlek Uram!" 
És éppen ezért félredobok minden kétséget, minden ördögi háttérszólamot. Hiszek Istennek, hiszek annak az első-belső hangnak, amelynek hatására a kosaramba került a könyv. Hiszem, hogy a vágyat és akarást Ő ültette szívembe. Hiszem, hogy ad bölcsességet, ad vezetést. És kérem: adja Önmagát, hogy Benne megtaláljam önmagamat. Azt hiszem, kész vagyok bejárni az utat újra és újra, amit a bűnös nő megtett Jézus lábáig. Ha kell, sűrű könnyfátyolon át. Ha kell, szúrós tekintetek közepette. Ha kell, át a szégyen tűzfalán. Ha kell, szilánk-tengeren lépdelve.
És remélem, akár a könnycseppekből, akár a vércseppekből, akár a szilánkon szikrázó szivárványos fényből a Kedves Olvasóra is áldás hull.